A 20-as éveink elején még mindig a fiatal, tinédzserkori bőrünket élvezhetjük (vagy éppen nem…), de 25 éves kor körül történik az igazi változás. Ekkor alakul ki ugyanis a felnőtt bőrünk, válik véglegessé a bőrtípusunk – amíg a következő hormonális változás be nem következik az életünkben. Ebben a korban jól regenerálódik a bőrünk, viszont ha még mindig dúlnak a hormonjaink, akkor az bizony látszani fog rajta.
Az arcunk folyamatosan változik. Előfordulhat, hogy egyik nap még teljesen sima, és foltmentes, másik nap pedig vörös pöttyök jelennek meg rajta. Viszont, ha figyelemmel kísérjük igényeit, odafigyelünk az étkezésünkre és az életmódunkra, akkor sokat segíthetünk a tökéletesség megőrzésében.
A pattanások eltűnése után egy újabb problémáért aggódhatunk: a szarkalábak megjelenéséért. Habár mindenkinél teljesen egyedi a megjelenésük ideje, a genetika sok mindent befolyásol, de az életmódunk is rengeteget nyom a latba. Minél hamarabb kezdünk el odafigyelni, annál később alakulnak ki a ráncaink.
Mi történik a bőrünkkel 25 éves kor után?
Évről-évre egyre több folyamat lelassul az ember szervezetében, így a bőrünk regenerációja is. Idővel azt vesszük észre, hogy egy-egy pattanás nehezebben gyógyul, esetleg megváltoznak a rajtunk megjelenő pattanások, vagy a környezeti hatások miatt megjelenő vörös foltok lassabban tűnnek el. A tónusa sem olyan feszes már, mint tizenéves korunkban, előfordulhat, hogy megjelennek az első ráncok – ugyanis egyre szárazabb a bőrünk -, és fokozatosan elvékonyodik a bőrünk felső rétege is, ami által érzékenyebbé válik.

Mi befolyásolja az öregedést?
Például az, hogy mennyi légszennyezéssel találkozunk a mindennapjainkban. A túl sok napsugárzás is kedvezőtlenül hat rá. De más is okozhat irritációt, ami meglátszik a bőrünkön: a rosszul megválasztott kozmetikumok. Ezek is eredményezhetik, hogy a bőr alatti kollagén lebontása felgyorsul, ami bizony meglátszik a bőrünkön.
Az biztos, hogy mire betöltjük a 25-öt érdemes átgondolnunk, hogy az eddigi bőrápolási rutinunk megfelel-e nekünk.
Hogyan ápoljunk a bőrünket?
- Először is ismernünk kell az alapokat és lehetőleg minden termék feleljen meg a bőrtípusunknak.
- Tartsuk be a letisztítás-tonizálás-szérum-szemránckrém-hidratáló-fényvédő sorrendjét, és adjunk hozzá heti peelinget és maszkot is!
- Lehetőleg napi kétszer tegyünk a bőrünkért, hogy garantáltan kitisztuljanak azok a pórusok és ne maradjon szennyeződés a bőrön, amit a 8 órás párnán fekvés még jobban beletömít.
- Évszaktól függően igazítsunk a rutinunkon.
- Vizsgáljuk meg milyen külső hatások áshatják alá a bőrápolás hatékonyságát (szennyezés, napfény, éjszakázás, túlzott alkohol fogyasztás, egészségtelen ételek, kevés folyadék fogyasztása, egészségügyi vagy hormonális problémák)
Milyen kezelést ajánlok?
Nem titok, a Hydra Touch H2 gép a kedvenc megoldásom kezelésekre! Hiszen teljesen személyre szabható és nemcsak tisztítani (akár az eltömődött pórusokat is!), hidratálni, de egy teljes spa élményt adhatok általa a vendégeimnek.
Ha nem vagy biztos mire van szükséged, töltsd ki a tesztemet és én segítek neked, valamint személyre szabott kedvezményekben is részesülhetsz általa.
Kövess Instagramon vagy TikTokon további tippekért!
One Response